Tudjuk, hogy mások vagyunk. Ennek gyakorlati életet befolyásoló mozzanatairól ijesztő konfliktusok nélkül szót tudunk ejteni, jobban, harmonikusabban szabályozzuk a különbözőségünk következményeit. Konfliktusaink természetesek, rövidek, tudjuk, az élet velejárója. Reálisabbakká válnak az elvárásaink magunk és egymás felé, a hibákkal szemben is nagyvonalúbbak leszünk. Tudunk reflektálni, belenézni a társunk tükrébe is, megbánni a másik ellen, a szeretetben elkövetett dolgokat. Támogatjuk egymást az egyéni törekvésekben, vállaljuk a felelősséget azért, amit vágyunk, teszünk, gondolunk, érzünk. Kezdeményezéseink kiegyenlítettek a közös élet gazdagítására, elfogadhatóvá tételére. A függőség-önállóság dilemmája kiegyensúlyozódik, mindkettőben tudunk és akarunk lenni. Intimitásunk mély, tágas, tisztelet és bizalom övezi. Szexualitásunk elveszti a követelő jellegét, adni és fogadni tud kiteljesedetten. Ha nem is vagyunk együtt, azért tudjuk, kapcsolatunk biztonságban van. Szívünk mélyén hordozzuk egymást, otthonosan, érzelemgazdagon. Érezzük, Isten jelenlétében élő, elkötelezett szerelmünk mindent elbír.