Ez a szakasz akkor következik be, ha az előző szakasz pszichológiai kihívását, az illúzióvesztést, tanulásra tudjuk fordítani. Ha nem a sértettség, a követelőzés, a harc, egyik fél alárendelődése következik be, ha nem fáradunk bele az élet hozta szükségszerű nehézségekbe, ha nem hidegülünk reménytelenné, nem válunk mártírrá, vagy nem nyúlunk pótszerekhez (munka, drog, szex, külső kapcsolat, stb.) a hiányérzetünk pótlására, kilátástalanságunk elfedésére, akkor ebben a szakaszban megélhetjük egymás másságának az inspiráló oldalait. Ennek a szakasznak a feladatait biztosabban láthatjuk, ha nem vagyunk bezárkózva, ha élő kapcsolatban vagyunk hűségben elkötelezett párokkal, ha tudatosan nézünk a kapcsolatunkra, ha keressük a megerősítő élményeket, s ha szükséges, akkor segítséget veszünk igénybe. Elkezdhetjük bírni és értékelni a távolságot, amelyben ráláthatunk társunk és magunk új erőforrásaira, meglepő felfedezéseket tehetünk magunkban és a párunkban, ezáltal kapcsolatépítő új tapasztalatok szerzésére nyithatunk teret. Jöhetnek az új kalandok, új, biztonságosabb szexualitás, immár nagyobb kockázatvállalással és szabadságfokkal. Mivel annyi mindent kibírtunk együtt, egyre inkább értékeljük a már együtt eltöltött időt, s az előttünk levőt. Egyszerűen elkezdjük megengedni magunknak és a másiknak, hogy azok és olyanok legyünk, akik és amilyenek ott és akkor tudunk. Az összetartozás élménye új minőségben fölerősödik.