A házastársi kapcsolatunk érlelődik, szilárdabbá válik a bizalom, kevesebb lesz a pozitív torzítás, tehát ebben a szakaszban tisztábban látjuk egymást. A szimbiózisból való leválás folyamatának a kezdetén vagyunk. A korábban elnyomott konfliktusaink, különbözőségeink a felszínre kerülnek, s ezt csalódásként éljük meg gyakran. Küzdünk egymással, bízunk abban, hogy képesek vagyunk a másikat formálni: vitatkozunk, győzködünk, hibáztatunk. Szexualitásunk kifejeződésében a sebzettségünk is megjelenhetik, amely nehezítheti az intimitásunk megélését is. Közben sokasodnak a hétköznapi rutinok, a terhek. Új egyensúly áll be, mikor gyermek születik. A kapcsolat örökre elköteleződik, bármi történik ezután. Ugyanakkor kevesebb idő és figyelem is jut a kapcsolatra. Sóvárgunk a derűs, közösen eltöltött pillanatok után. Az illúzióvesztés lehet olyan mértékű, s olyan messzire dobhat egymástól, hogy nehezen tapogatjuk vissza az utat a vágyott közelségbe. Fontos kérdések dőlnek itt el: Elfogadjuk-e a különbözőségeket? Milyen elvárásokat támasztunk egymás felé? A másikat tesszük-e felelőssé a boldogtalanságunkért? Képesek leszünk-e empátiával élni, s a magunk s a másik szükségletét is figyelembe venni? Képesek leszünk megtanulni nyíltan kifejezni magunkat, vagy játszmákba bonyolódunk?